A német lap egy hosszú elemző cikkben foglalja össze az elmúlt hetek magyar oltási stratégiáját, levonva a sajátos következtetést: a magyar oltási program jelenleg a leghatékonyabb egész Európában.
Ezt olvasva persze felmerülhetnek bennünk kétségek, hiszen mi is megírtuk, hogy a Politico elemzése alapján ennek pont az ellenkezője igaz, és Magyarország az utolsó helyen áll a rendelkezésre álló vakcinák beadási arányában az EU-ban.
A WELT cikke mondjuk erre nem tért ki, ebben csak az előre lefoglalt vakcinák mennyiségéről és a vakcinák típusának változatosságáról van szó. A szerző szerint Magyarország az elmúlt napokban rendkívüli módon felgyorsította az oltakozást, amely így most hatékonyabb, mint az összes többi nagyobb európai országban.
A portál kiemeli, hogy Magyarország kormánya tavaly év végén kezdett el az uniós megrendelési folyamattól külön utakon járni, amikor is az ország hétmillió vakcinát rendelt rendelt Moszkvától és Pekingtől – az EU-ból rendelt 19 millió mellett. Az első szállítmány kínai vakcinát, a Sinopharm gyártó oltóanyagát február közepén hozták Magyarországra.
A cikk leírja, hogy összesen 1,1 millió magyar ember kapta már meg az oltás első adagját, ez pedig a lakosság 14 százaléka, így ez a tény „Magyarországot az oltások bajnokává teszi.”
A WELT szerint, mivel az Oroszországból és Kínából érkező oltásokat jelenleg gyorsabban szállítják, mint az európaikat, ezért már számos más ország is fontolgatja az EU-n kívüli vakcinák megrendelését.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) most teszteli az orosz Szputnik V. oltást.
„Magyarország kormánya korábban lépett, mint bárki más. Orbán Viktor miniszterelnök az EU-ra is nyomást akart gyakorolni, amellyel egyébként évek óta konfliktusban áll. Azonban amit sok elemző PR-fogásnak minősített, az most sikeres oltási stratégiának bizonyult.”
-olvashatjuk a WELT cikkében.
A szerző még kitér arra, hogy az orosz, de legfőképpen a kínai vakcinát a magyar ellenzék erős szkepticizmussal és gyanakvással fogadta, valamint maguk az állampolgárok sem bíztak a kínai oltóanyagban. A WELT szerint ez azonban mostanra megváltozott, és egyre nagyobb az általános bizalom a Sinopharm vakcinájával kapcsolatban is, amely nagyban hozzájárult az oltási program hatékonyságához.
Ezt a cikket olvasva érdekes kettősség rajzolódhat ki a laikus állampolgárban, és nem csodálkozunk rajta, ha ezek után bárki elbizonytalanodik az eddigi álláspontját illetően. A WELT cikkében valóban vannak jó meglátások, azonban nagy hiányosság, hogy a portál nem foglalkozott a Politico által elemzett grafikonokkal, amelyek megmutatják a magyar oltási program hiányosságait.
A lekötött vakcinák típusát és mennyiségét illetően valóban jól állunk, azonban a tényleges „bajnoki” és sikeres oltási stratégiához arra is szükség lenne, hogy a már lekötött vakcinákat hatékonyan és gyorsan, minél előbb megkapják a magyar emberek. Amíg az oltakozás szervezése ennyire átláthatatlan és káoszos, addig viszont hiába rendelkezünk EU-s szinten rekord mennyiségű vakcinával, a beadott oltások arányát tekintve így is a lista végén fogunk kullogni. Ez pedig végeredményben mégsem azt bizonyítja, hogy a magyar oltási terv szenzációsan működne.