Kísérleti vakcinát kaptak az állatkerti majmok San Diegoban

A San Diego Állatkertben számos emberszabású majom kapta meg a kísérleti Covid-19 elleni oltást, amelyet külön állatok számára fejlesztettek ki, miután az ottani gorillák körében terjedni kezdett a koronavírus. – írja a BBC News.

Négy orangután és öt bonobó fejenként két adagot kapott a vakcinából, amelyet a Zoetis nevezetű állatgyógyászati- és gyógyszergyártó cég hozott létre. Az állatkertben lakó nyolc gorilla közül került ki az első olyan emberszabású a világon, akinél januárban pozitív Covid-19 fertőzést állapítottak meg. A gorillák már felépülőben vannak.

A természetvédők egyébként aggasztónak tartják a Covid-19 fenyegetését a majmokra nézve. Különösen aggódnak a gorillák egészsége miatt, hiszen ők a populációi kritikusan veszélyeztetett főemlőseinek számítanak az IUCN vörös listája alapján.

Nadine Lamberski, a San Diego Állatkert Vadvédelmi Szövetségének természetvédelmi vezetője a National Geographic-nak a következőképpen nyilatkozott:

„Ez nem szokás. Pályafutásom során még nem jutottam hozzá kísérleti oltáshoz a folyamatnak ennyire egy korai szakaszában, és nem volt annyira elsöprő vágyam, hogy használni is akarjam.”

Karen, a világ első orangutánja, akin 1994-ben nyílt szívműtéten esett át, szintén egyike volt azoknak, akik megkapták az otlást.

Lamberski elmondta, hogy a majmoknál semmilyen mellékhatás jelentkezését nem tapasztalták, és hamarosan elvégzik rajtuk az antitest-tesztet, hogy megállapítsák, sikeresek-e a vakcinák.

Más állatkertekben lakó állatokban is több esetben kimutatták már a kornavírus-fertőzést, beleértve az oroszlánokat és a tigriseket a new yorki Bronx állatkertben, valamint az oroszlánokat a spanyol barcelonai állatkertben.

Továbbá már számos állat – például kutyák, macskák, görények – esetében beigazolódott világszerte, hogy képesek a Covid-19 által megfertőződni és azt terjeszteni, ez azonban szerencsére nagyon ritkán fordul csak elő.

A Zoetis tavaly februárban kezdte el kifejleszteni a Covid-19 elleni vakcinát macskák és kutyák számára, miután egy kutyánál Hongkongban pozitív teszteredményt mutattak ki. Októberig megállapították, hogy a vakcina biztonságos és hatékony a macskáknál és a kutyáknál is.

Idén februárig az oltóanyagot nem tesztelték állatokon, viszont Lamberski kijelentette, hogy az állatkert majmainak beoltása megérte a kockázatot.

„Általában kutyákkal és macskákkal kifejlesztett vakcinákat használunk oroszlánok és tigrisek számára”

-mondta.