Megkezdte munkáját a Civil Választási Bizottság

A hat ellenzéki párt vasárnapi bejelentése nyomán végleg eldőlt, hogy mind a 106 választókörzetben lesznek előválasztások. A Civil Választási Bizottság (CVB) az előválasztást szervező 6 párttal együttműködve eredetileg a 2019-es budapesti előválasztások megszervezése érdekében jött létre. Viszont a 2021-es ellenzéki előválasztást is ők fogják lebonyolítani – jelentették be a keddi sajtótájékoztatójukon.

A CVB elnöke, dr Magyar György hangsúlyozta, hogy a bizottság a lebonyolítást illetőleg a szervezettségre és a tisztességre fókuszál leginkább. Az elnök szerint a 2019-ben szerzett tapasztalok is pozitívak voltak.

Céljuk, hogy az ellenzéki összefogás megtalálja az alkalmas jelölteket, miniszterelnök-jelöltet, akik képesek lesznek felvenni a versenyt a kormány képviselőivel szemben. Elmondta, hogy a járványhelyzet miatt az előválasztásra legkorábban csak nyár végén kerülhet sor, de ez nem azt jelenti, hogy ők addig nem dolgoznak.

A CVB 7 civil szervezetből épül fel:

  • aHang
  • Számoljunk együtt Mozgalom
  • Nyomtass te is! Mozgalom
  • ELEGY
  • Tabumentes Egyesület
  • Civilek a Demokráciáért Egyesület
  • Főnix Mozgalom

Varga Máté, az aHang ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az ő feladatuk lesz az előválasztással kapcsolatos információk eljuttatása az emberekhez. Hajdú Gergő, az aHang kampányigazgatója hozzátette, hogy ebben 4-5000 aktivistájuk és a pártok aktivistái lesznek segítségükre.

Nyíri Gábor, a Számoljunk együtt Mozgalom szervezője elmagyarázta, hogy azért csatlakoztak a kezdeményezéshez, mert már ’18 óta aktívan gyűjtenek szavazatszámlálókat Magyarországon. Több mint 1000 emberrel tartanak kapcsolatot országosan, akik már több választás szavazatszámlálásán is részt vettek. Nyíri kiemelte, hogy számít erre a bázisra, hogy ők segíthetik az előválasztás folyamatát.

A Nyomtass te is! Mozgalom pedig azt a feladatot fogja ellátni, hogy az előválasztás híre és folyamata minden faluba, községbe eljusson. Ehhez a mozgalom saját anyagi forrását is felajánlotta, és nagyjából 3500 aktivistára lesz szükségük a nyomtatáshoz – közölte László János, a mozgalom főszerkesztője.

A Civilek a Demokráciáért Egyesület a különböző társadalmi csoportok közötti akadálymentes kommunikáció létrejöttét koordinálják. A Tabumentes Egyesület a magyar vitakultúra felerősítésén és pártok közötti párbeszéd létrejöttén dolgozik. A Főnix Mozgalom pedig programokkal nyit a fiatalok felé, hogy közelebb hozza őket az előválasztáshoz.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy kétféleképpen lesz lehetőség online szavazni az előválasztáson: ügyfélkapun keresztül, vagy videóchaten keresztül, ahol leellenőrzik az így szavazó polgárok igazolványát.