fbpx

Újabb jelöltet mutatott be az LMP és a Momentum

Egyre több jelölt neve kerül a nyilvánosság elé, hiszen Jakab Péter bejelentése alapján 2021. október 23-ig egy színpadra fog állni az a 106 ellenzéki jelölt, akik hat párt színeiben kihívják a kormánypárti képviselőket. A nagykátai körzetében az LMP Schmuck Erzsébetet, a párt társelnökét, a Momentum Csepelen dr. Szabó Szabolcsot, jelenleg független képviselőt indítja.

Kanász-Nagy Máté az LMP társelnöke szerdán Nagykátán tartott, online is követhető sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a párt Schmuck Erzsébetet indítja a Pest megye 9-es számú választókörzetben. Kiemelte, hogy a párt elkötelezett abban, hogy 2022-ben kormányváltás és korszakváltás jöjjön létre Magyarországon. Schmuck Erzsébet az LMP alapító tagja, 2014-től országgyűlési képviselő, 2018 óa pedig a Fenntartható fejlődés bizottság elnöke.
Az Ébredj Káta Egyesület elnöke kiemelte, helyben működött az önkormányzati választásokon a teljes körű összefogás és szerintük ez a ’22-es választásokon is jól fog működni.

Schmuck Erzsébet elmondta, hogy kormányváltás esetén olyan országban fogunk élni, ahol az átlagkeresetből meg lehet élni, a nyugdíjasokat és az időseket pedig megbecsülik. Különösen nagy figyelmet fognak fordítani a környezetvédelemre és a klímaváltozás megfékezésére.

Csepelen a jelenleg független Szabó Szabolcsot indítja a Momentum. Fekete-Győr András úgy fogalmazott: “A Németh Szilárd ot kétszer is legyőző Szabó Szabolcs a Momentum Mozgalom színeiben, a Momentum csapatának tagjaként indul az előválasztáson Csepel-Soroksáron. Személyében egy becsületes és szorgalmas politikust ismertem meg, aki – a fideszes parlamenti képviselőkkel ellentétben – szívén viseli a választókörzete lakóinak sorsát.”

Hajdú-Bihar megyében három jelöltet mutatott be szerdán a párt elnöke. A debreceni sajtótájékoztatón elmondta Szabó Bencét, Debrecen város önkormányzati képviselőjét az 01-es, Mándi Lászlót 2-es, míg Kosztin Mihályt 3-as választókörzetben és indítja a párt az előválasztáson.

Avatar
Jövő TV
Neked szól. Rólad szól.

Legfrissebb videók

Tordai Bence: “A Fidesz láthatóan már lemondott Budapestről”

A Reflektorban című műsorunk hétfői adásának vendége Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért országgyűlési képviselője volt, akivel közéleti és politikai aktualitásokról beszélgettünk. Szóba...

Fekete-Győr: “A kormányváltás után Orbánékat csak jogállami eszközökkel szabad elszámoltatni” – Videó.

A Reflektorban című műsorunk szombati adásának vendége a Momentum Mozgalom elnöke és miniszterelnök-jelöltje

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes #8 – Függőség, Algoritmusok, Adathalászat, Manipuláció, Populizmus, Álhírek

A Tabumentes Podcast 8. adásában a közösségi média demokratikus társadalmakra gyakorolt hatásairól beszélgettünk.

Hírlevél

Kövess minket!

26,000követőTetszik
830követőkövető
9követőkövető
3,200feliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb cikkek

Botrány Szekszárdon: megszűnt az ellenzéki többség

Zaják Rita a Facebook oldalán osztotta meg a hírt, hogy kilépett az Éljen Szekszárd Egyesületből, s ezután független önkormányzati képviselőként dolgozik tovább....