fbpx

Globális összefogás a méhekért

A Magyar Természetvédők Szövetsége pollinációs krízisre és az összefogás fontosságára hívja fel a figyelmet

Európa minden részéről szükség van kooperációs tevékenységre, ami segíti a méhpopuláció helyreállítását. Az Európában honos fajokat a kihalás fenyegeti, ennek hátterében pedig az emberek okozta káros tevékenységek állnak.

Lokalizált méhpusztulást és globális csökkenést jelent a beporzó rovarok számában és életképességében, mely komoly ökológiai és gazdasági következményekkel fenyeget. A háziméh, vadméhfajok és más pollinátorok által biztosított növényi beporzás fontosságának, mint az egyik legfontosabb ökoszisztéma szolgáltatásnak köszönhetően, a méhek az utóbbi években a figyelem középpontjába kerültek, védelmük fontossága ma már nem kérdés – írják a Magyar Rovartani Társaság oldalán.

A háziméhek fokozott eltűnését eleinte Amerika (USA,Kanada, Mexico) területén kezdék érzékelni. Európában pedig Franciaország és Németország területén jelentkezett hasonló probléma.

Az Európai Unió statisztikái szerint az 5-10 százalékról 25-40 százalékra növekedett a méhek téli halálozási aránya továbbá a nyári időszakban is egyre gyakrabban pusztulnak ki méhcsaládok. A megdöbbentő statisztikai eredményeket fokozza az a tény is, hogy az európai élelmiszer-termelés legalább 75 százaléka függ a méhek beporzásától, ez pedig egy sokkal globálisabb problémát idéz elő.

„Ezen ökológiai egyensúly fenntartásához szükséges feltételek biztosítása kulcsfontosságú prioritás, mivel a beporzás hiánya miatt a terméshozam csökkenhet. Ha a háziméhek nem tudják pótolni a vad beporzók számának csökkenését, az ökológiai egyensúlyhiány valószínűleg közvetlenül fogja fenyegetni az egész mezőgazdasági ágazatot és az élelmiszeripart. Ennek értelmében a méhészeti ágazat fenntartása és javítása az egész társadalmat szolgálja” – írta Nagy István Magyarország agrármindisztere egyik véleménycikkében, melyet a Qubit is publikált.

A beporzó rovarok kiesésével globálisan évi 235-577 milliárd dollárra becsülik az agrárközgazdászok azoknak a növényeknek, gyümölcsöknek, zöldségeknek értékét, melyeket a beporzó rovarok nélkül nem lehet előállítani. A vadon élő méhfajok, illetve más vadbeporzókkal együtt úgynevezett ökoszisztéma-szolgáltatások értéke világszerte meghaladja a 200 milliárd eurót is.

Magyarország több javaslatot is előterjesztett a méhészeti ágazat megerősítésére, ezeket 13 uniós tagállam támogatta a Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői ülésén. A visegrádi négyek és más közép-kelet-európai országok mellett olyan régi tagállamok is támogatták a magyar kezdeményezést, mint Németország, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Belgium, Dánia, vagy Görögország – írják a Qubiten.

Az Európai Parlament is csökkentené a növényvédő szerek használatát a beporzók védelmében.

Ahhoz, hogy a méhek élőhelyeire kevesebb növényvédő szer jusson, a közös Agrárpolitika egyik legfontosabb célkitűzésévé kell emelni a növényvédő szerek visszaszorítását, fogalmaznak a képviselők.

A képviselők szerint a növényvédő szerek fenntartható használatával foglalkozó irányelv soron következő felülvizsgálatakor uniós szintű, kötelező csökkentési célokat kell a jogszabályba foglalni.

A képviselők végül további forrásokat kérnek a méhek fogyásának okait vizsgáló és a beporzó fajok sokféleségének fennmaradását segítő kutatások finanszírozására.

Az állásfoglalást kézfeltartással fogadták el 2019-ben.

Írják az Európai Parlament hivatalos oldalán.

Hogyan lehet megállítani ezt a folyamatot?

Mindenek elött a legfontosabb leszögezni, hogy egy összehangolt közös tevékenységre van szükség.

Az önkormányzatnak kell „méhbarát” cselekvési tervvel előrukkolnia, melyben megvalósulnak az alábbi pontok, amit a margo.hu össze is gyűjtött.

  • Művelt területek visszavadítása: A térköves parkok, a gyepszőnyegek és az egyféle növények termesztése szép látványt nyújthatnak ugyan, viszont ez a méheknek nem kedvező – a virágos rétekkel ellentétben-.
  • Támogassák a közterületre történő gyümölcsfák telepítését
  • Őrizzük meg a rovarok élőhelyét- kevesebb kaszálás! Ez természetesen nem vonatkozik a kötelező parlagfű irtásra, viszont a ritkább kaszálással könnyen megóvhatjuk a természetes élővilágot
  • Támogatás méhbölcső létrehozására! A önkormányzat támogassa az állampolgárokat ezek létrehozásában, melyek védelmet nyújtanak a méheknek és más rovaroknak.

2020 novemberében a főváros lépett is az ügy érdekében.

A FŐKERT Nonprofit Zrt. „újabb 5 helyszínen nyitott hoteleket visszatérő vendégeik, a beporzó rovarok számára. Bár az új létesítmények mindenféle luxustól mentesek, azonban leendő lakóik számára mégis tökéletes körülményeket biztosítanak az utódok felneveléséhez.

Ugyan sokan csak döngicsélő kellemetlenségként tekintenek a pollinátorokra, de jelentlétük elengedhetetlen a biológia sokszínűség fenntartásához, és egy egészséges ökoszisztéma kialakításához.” -írják Facebook posztjukban.

Mint magánember is tehetünk a beporzók ügye érdekében.

Akinek van kiskertje esetleg balkonja, sőt ablakpárkánya már nem tehetetlen az ügy felkarolását tekintve. Minél több virágzó növény ültetésével tudjuk segíteni a méhcsaládok életben maradását. A virágzó fák, sövények, egynyári növények négyszeresére is tudják növelni a méhcsaládok túlélési esélyeit. A legtöbbet az segíthet, ha eltérő virágzási idejű növényekkel vesszük körül magunkat.

Hosszútávon természetesen az segítene a leginkább, ha lemondanánk a vegyszerintenzív nagyüzemi mezőgazdálkodásról és áttérnénk az ökológiai gazdálkodásra.

A méhek azonban egy rendszeresen feltöltött itatónak is mindig nagyon örülnek, ha mást nem is, ennyit igazán mindenki megtehetne a saját mikrokörnyezetében.

A méhek megmentéséért petíció is indult, melyet itt tudtok kitölteni.

A témához kapcsolódó online esemény(ek) linkjét itt fogjuk feltüntetni.

2021.01.28. 17:00 Életigenlő, beporzóbarát mezőgazdaságot!

Legfrissebb videók

Fekete-Győr: “A kormányváltás után Orbánékat csak jogállami eszközökkel szabad elszámoltatni” – Videó.

A Reflektorban című műsorunk szombati adásának vendége a Momentum Mozgalom elnöke és miniszterelnök-jelöltje

Kétszer több egészségügyi hulladékot termeltünk a második hullámban, mint az előző években

Az egészségügyi hulladékról és annak helyes tárolásáról, szelektálásáról beszélgettünk a Zöld Zóna Kft ügyvezető igazgatójával. Kerekes János elmondta,...

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes #8 – Függőség, Algoritmusok, Adathalászat, Manipuláció, Populizmus, Álhírek

A Tabumentes Podcast 8. adásában a közösségi média demokratikus társadalmakra gyakorolt hatásairól beszélgettünk.

Hírlevél

Kövess minket!

26,000követőTetszik
830követőkövető
9követőkövető
3,200feliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb cikkek