fbpx

Két millió orosz vakcina érkezik, maradhatnak a korlátozások

Orbán Viktor szerint elég vakcina és a veszélyeztetettek beoltása után fokozatosan visszatérhetünk a megszokott életünkhöz. Szijjártó moszkvai sajtótájékoztatóján pedig bejelentette, hogy Magyarország egymillió ember beoltására elég koronavírus elleni oltóanyagot vásárol Oroszországtól.

A miniszterelnök megtartotta szokásos pénteki interjúját a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában. Orbán hetek óta beszél róla, hogy ha lesz elég vakcina, akkor a megszokott életünket is visszakaphatjuk. Nálunk még mindig sok a halott, miközben Oroszországban, Kínában, Nagy-Britanniában és Izraelben is több millió embert már beoltottak. Ezért szerinte politizálás helyett most az emberéletekért kell küzdeni.

A magyar álláspont nagyon világos: mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, a lényeg, hogy fogja meg az egeret

A kormányfő hozzátette, a németek is tárgyalnak az oroszokkal a Szputnyik vakcináról. Most nem politikáról, hanem emberéletekről van szó, majd ha túl leszünk az egész válságon, akkor visszatérhetünk arra, jó döntés volt-e a beszerzések központosítása. 

A kulcs a következők beoltása:

  • egészségügyi dolgozók
  • szociális intézményben dolgozók
  • 60 év feletti krónikus betegek
  • védelemben résztvevők
  • idősek

Ha őket beoltjuk, akkor beszélhetünk róla hogyan szabaduljunk meg a korlátozásoktól. A kiút a többféle vakcina. Ha csak egy-két vakcinát engedélyezünk, az nem teremt versenyt, az teremt versenyt, ha többet engedélyezünk, akkor ha az egyik nem szállít, majd szállít a másik – mondta a kormányfő. 

A kormány régóta küzd a vakcinák elegendő számú megvásárlásával. Nemcsak a kínai, de az orosz vakcina is a látókörben van. A SzputnyikV-vel kapcsolatos orvosi vizsgálatok, és a szállításhoz szükséges körülmények megteremtése már korábban elkezdődött, erről itt írtunk.

A mai napon Szijjártó Péter Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatón bejelentette, hogy egymillió orosz vakcinát vásárolt a kormány, ezeket három ütemben fogják eljuttatni az országba.

Az első hónapban 600 adagot, a másodikban egymilliót, az utolsóban pedig 400 ezer adagot szállítanak

Szerdán a Szputnyik V vakcina ideiglenes, Magyarország területén érvényes használatbavételi engedélyt kapott a magyar hatóságoktól. Szentiványi Mátyás az állami médiának azt nyilatkozta, hogy az engedélyeztetés rendszerint hosszú folyamat, de most két hónap alatt sikerült teljesíteni, az OÉGYI szakemberei “meggyőzőnek találták” a vakcinát – írja az Euronews.

A tudományos világ kétkedik, az oroszok és a szerben már oltanak vele

Eddig 6 országban, köztük Szerbiában és Oroszországban is oltják már a SzputnyitV-vel az embereket. A módosított adenovírusra épülő úgynevezett vektorvakcinát tartalmazó SzputnyikV-vel eddig másfél millió oroszt oltottak már be. Mivel azonban hitelt érdemlő tudományos folyóiratban nem tették még közzé a harmadik fázisú klinikai vizsgálatokról szóló dokumentációt, ezért a nyugati tudományos világ kétkedéssel fogadja az orosz fél által hangoztatott 92-95%-os hatékonyságról szóló híreket. Ugyanakkor az AstraZeneca együttműködik a SzputnyikV fejlesztőivel egy közös oltás kifejlesztésében.

Müller Cecília szerint még fent kell tartani a korlátozó intézkedéseket

Az országos tisztifőorvos mai napi sajtótájékoztatóján az orosz vakcina jelentős mennyiségű megvásárlását jó hírnek nevezte. A szakemberek meggyőződtek arról, hogy a vakcina hatékony, hatásos, biztonságos – fogalmazott Müller. Ez egy vektorvakcina, ami 2 oltással ad védettséget. A két oltást beadása között 21 napnak kell eltelnie. Emlékeztetett, hogy Angela Merkel német kancellár is az orosz vakcina engedélyezésének lehetőségéről beszél – írja a Portfólió.

Noha csökken a kórházban ápoltak száma és a lélegeztetettek száma is, Müller Cecília szerint a járvány még mindig zajlik, ezért indokoltnak tartja a korlátozó intézkedések fenntartását.

Kilenc nap múlva véget érhethetnek a korlátozások

A kormány novemberben hosszabbította meg a korlátozásó intézkedéseket, melyek február 1-jén vesztik hatályukat. Arról, hogy meddig kell még a szigorításokkal együtt élni a kormányfő egyenlőre csak annyit mondott a szokákos pénteki rádió interjújában még hozzá tette, hogy még korai arról beszélni, hogy mikor oldhatjuk fel a korlátozásokat. Egy viszont biztos, a február elején lejáró korlátozásokat első körben két hétre valószínűleg a kormány saját hatáskörben meghosszabbítjha majd, ezt követően pedig a parlament dönthet a további lépésekről.

A mai napon 1311 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 356 973 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 98 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 811 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 237 362 fő, az aktív fertőzöttek száma 107 800 főre csökkent.

Legfrissebb videók

Tordai Bence: “A Fidesz láthatóan már lemondott Budapestről”

A Reflektorban című műsorunk hétfői adásának vendége Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért országgyűlési képviselője volt, akivel közéleti és politikai aktualitásokról beszélgettünk. Szóba...

Fekete-Győr: “A kormányváltás után Orbánékat csak jogállami eszközökkel szabad elszámoltatni” – Videó.

A Reflektorban című műsorunk szombati adásának vendége a Momentum Mozgalom elnöke és miniszterelnök-jelöltje

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes #8 – Függőség, Algoritmusok, Adathalászat, Manipuláció, Populizmus, Álhírek

A Tabumentes Podcast 8. adásában a közösségi média demokratikus társadalmakra gyakorolt hatásairól beszélgettünk.

Hírlevél

Kövess minket!

26,000követőTetszik
830követőkövető
9követőkövető
3,200feliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb cikkek

Botrány Szekszárdon: megszűnt az ellenzéki többség

Zaják Rita a Facebook oldalán osztotta meg a hírt, hogy kilépett az Éljen Szekszárd Egyesületből, s ezután független önkormányzati képviselőként dolgozik tovább....