fbpx

Dömsödi Gábor lehet, hogy kilép a politikából (videó)

Több, mint harminc évig volt televíziós. Egy évtizede hagyta maga mögött a médiát, és válaszotta a politikát. Azóta volt független polgármester, és LMP-s országgyűlési képviselő-jelölt is, de egyedül a DK-ba lépett be. Hiába politikus, mindig függeltennek gondolta magát. Újságírói függetlenségről, a választásokról is beszélgetünk. Illetve arról, hogy miért bizonytalan a politikai jövőjében. A Spotlightban Dömsödi Gábor sztorija.

Dömsödi 2019 novemberben került a Demokratikus Koalíció látókörébe, miután a 2018-as választásokat követően a volt televíziós úgy látta, hogy magányos farkasként nem tud küzdeni a NER ellen. A politikus korábban Pásztó polgármestere volt, tavaly 2019 novembere óta egészen idáig a DK-s Nierdermüller Péter vezette VII. kerület kommmunikációs vezetőjeként dolgozot. A vírus és az önkormányzati sarcok miatt azonban úgy érzi, feleslegessé vált a munkája a kerületben. Részben ezért távozott, de nagyban befolyásolták magánéleti problémái is.

Dömsödi Gábor lehet, hogy kilép a politikából | Jövő TV

Több, mint harminc évig volt televíziós. Egy évtizede hagyta maga mögött a médiát, és válaszotta a politikát. Azóta volt független polgármester, és LMP-s ors…

Arra a kérdésünkre, hogy indulna-e a DK színeiben vagy más párt támogatásával, egy héttel korábban még rávágta volna az igent.

“most már nem tudom a választ. most értem olyan élethelyzetbe, hogy el kell döntenem, politika vagy nem politika”

-emeli ki Dömsödi Gábor.

A politikus hozzá tette, egyenlőre még nem tudja, hogy megengedheti-e magának azt a luxust, hogy bent marad a politikában vagy sem.

További részletek a videóban!

Legfrissebb videók

Fekete-Győr: “A kormányváltás után Orbánékat csak jogállami eszközökkel szabad elszámoltatni” – Videó.

A Reflektorban című műsorunk szombati adásának vendége a Momentum Mozgalom elnöke és miniszterelnök-jelöltje

Kétszer több egészségügyi hulladékot termeltünk a második hullámban, mint az előző években

Az egészségügyi hulladékról és annak helyes tárolásáról, szelektálásáról beszélgettünk a Zöld Zóna Kft ügyvezető igazgatójával. Kerekes János elmondta,...

Hírlevél

Kövess minket!

26,000követőTetszik
880követőkövető
9követőkövető
3,600feliratkozóFeliratkozás

Választás 2022

Legfrissebb cikkek