fbpx

Az átlagkereset is kevés az e-biciklikhez (videó)

Tavaly november óta 1 milliárd forinttal támogatja az Orbán-kormány az elektromos kerékpárvásárlást. A pályázatra eddig több, mint ezren jelentkeztek már, de hiába a sok jelentkező. A legolcsóbb e-kerékpár 270 ezer forintba kerül, amit az átlagkeresetből még állami támogatással is csak vért izzgadva tudná megengedni magának a vásárlást az átlag magyar. Utánajártunk, tényleg csak nettó 260 ezer forint kereset fölött tudják megengedni maguknak az emberek a “luxuskerékpárokat”.

Az átlagkereset is kevés az e-biciklikhez | Jövő TV

A kormány tavaly óta támogatja az elektromos biciklik megvasarlasat. Azonban úgy tűnik, hiába akarja a klímacélokat és a munkábajárást is kéz a kézben segíte…

A kormány tavaly jelentette be, hogy a középkategóriás e-kerékpárvásárlást igyekeznek ösztönözni, ezzel is elősegítve a környezetszennyezés-mentes munkábajárást. A pályázat november 23-ától több szakaszban indult el, legutóbb 2021. január 4. és 8. között várta a pályázatokat az Innovációs- és Technológai Minisztérium. A kerékpárüzletek már a legelején komoly marketinggel ösztönözték a vásárlást, de mindezidáig az eddig megszokott vendégkör kereste fel őket.

“Attól eltekintve, hogy itt valamilyen támogatást kapsz, azok akik eddig nem engedhették meg maguknak egy ilyen kerékpár megvásárlását, nem biztos, hogy ezek után is megtudják”

– emeli ki Illés Alexander, az Ultimate e-bike ügyvezetője.

Több mint 250 jelentkező regisztrált a programba Magyarországon. A jelentkezők összetétele azonban sokkal vegyesebb lett, mint várták. Olyanok is becsatlakoztak, akik eddig nem foglalkoztak elektromos kerékpárokkal korábban, és most mégis szerencsét próbálnak a vidéki terjeszkedésben.

“Tapasztalat hiányában nem tudják őket megjavítani, ezért nem túl sok értelmet nyer, hogy megvehesd vidéken is, hogyha szervizeltetned úgyis Budapesten kell”

Korábbi videóval kiegészített cikkünket a témában itt olvashatod el.

Ürge-Vorsatz Diána klímakutató azonban mégis ösztönöz mindenkit az ilyen és hagyományos jellegű kerékpár megvásárlására. Így ugyanis ki tud szerinte alakulni a megfelelő kerékpár infrastruktúra, amivel sokkal többen tudnak majd bringára pattanni.

“Jelenleg a városainkat, akárhogy is nézzük, a fémdobozok uralják. Vagyis az autók uralják a közterületeket, és ő nekik joguk van, hogy A-ból B pontba, minden házszámtól minden házszámig tökéletesen el tudjanak jutni”

– hangsúlyozza a CEU klímakutatója.

További részletek a videóban!

Legfrissebb videók

Fekete-Győr: “A kormányváltás után Orbánékat csak jogállami eszközökkel szabad elszámoltatni” – Videó.

A Reflektorban című műsorunk szombati adásának vendége a Momentum Mozgalom elnöke és miniszterelnök-jelöltje

Kétszer több egészségügyi hulladékot termeltünk a második hullámban, mint az előző években

Az egészségügyi hulladékról és annak helyes tárolásáról, szelektálásáról beszélgettünk a Zöld Zóna Kft ügyvezető igazgatójával. Kerekes János elmondta,...

Hírlevél

Kövess minket!

26,000követőTetszik
880követőkövető
9követőkövető
3,600feliratkozóFeliratkozás

Választás 2022

Legfrissebb cikkek