Évek óta küzd a NER ellen, tüntetett a CEU -ért, most pedig mellszélességgel áll ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem függetlenségéért. Szerinte az aktivitás nemcsak felelősség, de kötelesség is, ezért ha lehetne még most is tüntetne az igazáért. A népuralmat csak úgy lehet gyakorolni, ha a nép aktívan részt vesz benne, és bele szól a döntésekbe. Röviden összegzi: a demokrácia nem a kormánytól, hanem az emberektől függ – ezért küzd.


A Szájer-bortány a felszínre hozta a kormánypárt álszentségét, a történtekkel pedig nemcsak a leköszönő politikusnak kell megküzdenie, de a Fidesz saját szavazóinak is fel kell tudni dolgozi. Ez a saját körükben is fog felháborodást okozni. A szavazók pedig a választási törvényt, az alkotmánymódosítást és a még lezáratlan SZFE-üggyet is el kellet szenvedniük. Ehhez pedig elszánt aktivitsák, kvázi szavazók kellenek.

“Mint az adventi kalendáriumban: mindennapra jut valami, ami kiveri a biztosítékot, és ezt összegezve abszolút fenntartható az utcai jelenlét”


Fontos neki a demokratikus gondolkodás, és képes érte tömegeket is megmozgatni. Németh Eszter sztorija.