fbpx

Budapest és a fővárosi Iparkamara is nemet mond az IPA felfüggesztésére

Múlt hét kedden Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének Magyar Nemzetben tett kijelentése, miszerint két évre elengednék az iparűzési adót igencsak felkorbácsolta a hangulatot a kormány és az önkormányzatok között.

Még a fideszes a Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is felháborodott a kijelentés hallatán. Egy héttel később kedden Karácsony Gergely Facebook-oldalán be is jelentette, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával kötött megállapodás értelmében elutasítják az iparűzési adó (IPA) felfüggesztését.

„Bármilyen IPA elengedés csak akkor lehetséges, ha az az önkormányzatok számára egyidejűleg, és teljes mértékben kompenzációra kerül azok működési kiadásainak finanszírozására. Minden ezzel ellentétes javaslat súlyos problémákat jelent a gazdaság számára nélkülözhetetlen közszolgáltatások szempontjából” – olvasható a főpolgármester megállapodásáról szóló Facebook-bejegyzésében.

Ezzel párhuzamosan egy kupon program elindításáról is döntés született. Ennek keretében a fogyasztók előre vásárolhatnak szolgáltatásokat, ezzel segítve a nehéz helyzetbe került vállalkozások finanszírozását. A budapesti vállalkozásokat segítő programok részleteit közösen dolgozza majd ki a Fővárosi Önkormányzat és a BKIK.

Log into Facebook

No Description

Avatar
Lányi Örs
Újságíró, szerkesztő

Legfrissebb videók

Az átlagkereset is kevés az e-biciklikhez (videó)

Hiába az állami támogatás, ha az átlagkereseted bánja.

Ungár Péter: Egy politikusnak nem feltétlenül az a dolga, hogy morális példát mutasson – Videó

A Jövő TV politikai és közéleti kibeszélőjében, a Reflektorban című műsorunk csütörtöki adásában Ungár Péterrel, az LMP országgyűlési képviselőjével beszélgettünk.

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes #7 – Kapitalizmus a 21. században

A Tabumentes Podcast 7. adásában a kapitalizmus 21.századi formáját vizsgáltuk. Mi a termelés és a környezeti válság kapcsolata? Működik a verseny a neoliberalizmusban? Mi az állam szerepe? Hogyan kellene megreformálnunk a neoliberális kapitalizmust?

Hírlevél

Kövess minket!

13,452lájkolóTetszik
823követőkövető
9követőkövető
2,300feliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb cikkek

Ég veled, Donald!

Cikkünkben a búcsú jegyében gyűjtöttük össze a leköszönő amerikai elnök, Donald Trump legképtelenebb megszólalásait, amelyek a hivatali ideje alatt hangzottak el.