fbpx

Elindult a Nerflix gúnynévre hallgató magyar streaming

Csütörtökön elindult a Filmio névre keresztelt, magyar filmeket felvonultató online film- és sorozatszolgáltató. A platformon – amelyhez hamarosan egy mobil applikáció is társul majd – kétszáznál is több magyar filmet tekinthetünk meg az 1931-es Hyppolit, a lakájtól kezdve napjaink magyar alkotásaiig.

Az oldal elindításához csütörtökön online sajtótájékoztató is párosult, ahol Káel Csaba mozgóképipari fejlesztésért felelős kormánybiztos kijelentette, hogy az oldal a korábbi hazai filmek bemutatása mellett új forgalmazási lehetőségekre is lehetőséget ad, tehát kifejezetten erre a platformra készült sorozatokra, filmekre, dokumentumfilmekre és animációs filmekre is számíthatunk a jövőben.

Ugyan a Filmio fizetős rendszerrel működik, a többi streaminghez képest jóval kedvezőbb áron lesz elérhető – nyilvánvalóan sokkal kevesebb tartalommal. Az előfizetés bevezető áron 890 forint lesz, ami januártól 1190 forintra emelkedik. Emellett tavasztól szeretnének olyan lehetőséget is biztosítani, hogy előfizetés nélkül lehessen filmeket kölcsönözni.

Avatar
Lányi Örs
Újságíró, szerkesztő

Legfrissebb videók

“Sokszor hiszik azt, hogy a sérülteket pátyolgatni kell, pedig nem” – Nem Adom Fel Kávézó (videó)

A fogyatékossággal élők integrálása fontos misszió, amelynek a Nem Adom Fel Kávézó az egyik alappillére Budapesten.

A melegek egy politikai játszma gyalogjai (videó)

Károly és Gábor 12 éve egy pár. Imádják Magyarországot, de az utóbbi idő történései miatt inkább elköltöznének. Videó.

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes #4 – Hidegháború 2.0 USA vs Kína

A Tabumentes podcast soron következő adásában a 21. század modern hidegháborújáról, az Egyesült Államok és a Kína közti konfliktusról esett szó.

Hírlevél

Kövess minket!

13,452lájkolóTetszik
748követőkövető
7követőkövető
2,120feliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb cikkek