fbpx

Joe Biden lesz az Egyesült Államok elnöke

Az elmúlt évek választásaihoz képest sokkal később, csupán néhány nap elteltével kaptuk meg az amerikai elnökválasztás végeredményét, melynek értelmében januártól Joe Biden fogja vezetni a világ egyik legnagyobb hatalmát. A demokrata jelölt több államban is fordítani tudott a hajrában, így nyerte el a győzelemhez szükséges 270 elektori voksot.

Nem volt egyszerű az út az elnöki címig Bidennek, a demokrata előválasztáson csupán a Szuperkedden tudta igazán beindítani a kampányát, végül mégis sikerült elnyernie a jelöltséget Bernie Sanders-szel szemben. Az elnökválasztás is hosszadalmas procedúra volt a körülbelül 100 millió levélszavazat számlálása miatt. Joe Biden a levélszavazatok elsöprő többségét elnyerve több államban is fordítani tudott, azonban a republikánus jelölt, Donald Trump minden bizonnyal több államban is meg fogja támadni az eredményeket.

A hosszú küzdelmet Pennsylvania döntötte el, ahol 20 elektori szavazatot szerzett meg Biden, ezzel 284 elektort tudhat magáénak.

Korábbi élő elemzőműsorunk itt nézhető vissza:

Az amerikai elnökválasztás értékelése Kaló Máté, Amerika-szakértővel | Jövő TV

0:48 – a választási kampány utolsó hete 10:55 – kire szavazna a politikus és az utca embere? 14:30 – élő elemzés Kaló Mátéval Olvasd el a híreket! https://ww…

Avatar
Jövő TV
Neked szól. Rólad szól.

Legfrissebb videók

Hohn Krisztina: “Mint jelölt, én Gödöllőn tervezem az indulásomat” – Videó

A Reflektorban című műsorunk keddi vendége Hohn Krisztina, az LMP- frakció országgyűlési képviselője és az Új Kezdet párt elnöke volt.

Magyarország sporthelyzetéről és sportpolitikájáról

Középpontban a magyar sport

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes #7 – Kapitalizmus a 21. században

A Tabumentes Podcast 7. adásában a kapitalizmus 21.századi formáját vizsgáltuk. Mi a termelés és a környezeti válság kapcsolata? Működik a verseny a neoliberalizmusban? Mi az állam szerepe? Hogyan kellene megreformálnunk a neoliberális kapitalizmust?

Hírlevél

Kövess minket!

13,452lájkolóTetszik
823követőkövető
9követőkövető
2,300feliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb cikkek

Újabb jelöltet mutatott be az LMP és a Momentum

A nagykátai körzetében az LMP Schmuck Erzsébetet, a párt társelnökét, a Momentum Csepelen dr. Szabó Szabolcsot, jelenleg független képviselőt indítja.