fbpx

Orbán: Most már erőből kell betartatni a szabályokat

Nem a szabályok szaporításában, hanem a meglévő szabályok betartatásában hiszek – mondta Orbán Viktor péntek reggeli Kossuth rádiós interjúja során. A miniszterelnök szerint a maszkviselés mindennek a kulcsa, a hatóságok pedig hosszú ideig voltak megértőek, segítőkészek, most már erőből kell fellépniük.

„Mindenkinek hozzá kellett szokni a jelenlegi helyzethez, hétfőtől az ellenőrzéseknél új világ kezdődik. Eddig volt az, hogy a rendőr segít, elmagyaráz, kér, mostantól a büntetés jön” – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy hétfőtől megvan a joga a rendőrségnek, hogy bezárja az éttermeket, vendéglátóhelyek, ha ott nem tartják be a szabályokat.

“Eljött az a pillanat, hogy erőből kell betartatni a szabályokat”

– tette hozzá, és elmondta azt is, hogy az állampolgári fegyelmezettség szempontjából most sem rossz a helyzet, de kevés, amit eddig mutattunk.

Az influenza elleni oltás kapcsán a miniszterelnök elmondta: a készleteket megduplázták, az oltást ingyenessé tették – ám még így sem érhetőek el sokak számára. “Kétszer annyi influenza elleni védőoltásunk van, mint békeidőben szokott lenni, 1,4 millió adag és rendeltünk még 360 ezret. Van egy magyar vakcinagyárunk Pilisborosjenőn, a NATO-nak is szállítanak be, valamint Debrecenben építünk egy oltóanyaggyárat, de ez persze a jövőre vonatkozik” – mondta Orbán.

A magyar gyártásról elmondta, a Remdesivir gyártás alatt van, és az operatív törzs utasítást kapott a Favirpiravir nevű gyógyszer beszerzésére is. Hozzátette: elegendő tesztet is beszereztek, a felkészültséget rendben lévőnek látja, az orvosok bírni fogják.

Áprilisban mindannyian megfogunk szabadulni a járványtól!

– mondta.

Orbán December végére, január elejére teszi az első adag koronavírus-vakcina érkezését Magyarországra. Ebből először a veszélyeztetett csoportok kapnak, nagy tömegű európai vakcina áprilisban érkezik.

Avatar
Lányi Örs
Újságíró, szerkesztő

Legfrissebb videók

“Fontos beszélni a termékenységtudatról” – Interjú Cserháti-Herold Jankával (videó)

Mai adásunkban Cserháti-Herold Janka termékenységtudat-oktatóval beszélgettünk.

“Sokszor hiszik azt, hogy a sérülteket pátyolgatni kell, pedig nem” – Nem Adom Fel Kávézó (videó)

A fogyatékossággal élők integrálása fontos misszió, amelynek a Nem Adom Fel Kávézó az egyik alappillére Budapesten.

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes #4 – Hidegháború 2.0 USA vs Kína

A Tabumentes podcast soron következő adásában a 21. század modern hidegháborújáról, az Egyesült Államok és a Kína közti konfliktusról esett szó.

Hírlevél

Kövess minket!

13,452lájkolóTetszik
748követőkövető
7követőkövető
2,120feliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb cikkek

Orbánt nem feltétlenül zavarja, ha nem fogadják el az uniós mentőcsomagot

Pedig azért nem esne most rosszul Magyarországnak egy jó pár milliárd eurós mentőscsomag.