fbpx

Jelentősen megnőtt a költségvetési hiány

A Pénzügyminisztérium hétfői tájékoztatása szerint a gazdaság a vártnál lassabb második negyedévi teljesítményt ért el, az eddigi államháztartási adatok és a tervezett, újabb gazdaságvédelmi lépések alapján a költségvetési hiány a bruttó hazai termék 7-9%-a lehet.

A Pénzügyminisztérium MTI-nek eljuttatott közleményében arról számol be, hogy egyelőre nem lehet pontosan megbecsülni, mekkora is lesz az idei évi recesszió, ugyanis a második negyedévben minden várakozásnál nagyobb mértékben, 13,6 százalékkal esett vissza a magyar gazdaság. A gazdasági lassulás és az eddig meghozott adócsökkentések együttesen több mint 1400 milliárd forinttal csökkentik az államháztartás éves bevételét.

A Pénzügyminisztérium előrejelzése alapján a járványügyi készültség fenntartásához szükség lesz az államháztartási hiánycél módosítására.

A 24.hu arról is beszámolt, hogy idén júniusban minden idők második legnagyobb egyhavi hiánya alakult ki a magyar központi költségvetésben, ami 785,5 milliárd forintot jelent. A félév végére már ötször akkora volt a deficit (1837 milliárd forint), mint amit eredetileg a kormány az egész évre tervezett.

Avatar
Jövő TV
Neked szól. Rólad szól.

Legfrissebb videók

Nem zárhatnak ki, mert “libernyák” vagy! (videó)

Ha most kezdené a Színművészetit, nem tudná hogy végig csinálná-e

Hohn Krisztina: “Mint jelölt, én Gödöllőn tervezem az indulásomat” – Videó

A Reflektorban című műsorunk keddi vendége Hohn Krisztina, az LMP- frakció országgyűlési képviselője és az Új Kezdet párt elnöke volt.

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes #7 – Kapitalizmus a 21. században

A Tabumentes Podcast 7. adásában a kapitalizmus 21.századi formáját vizsgáltuk. Mi a termelés és a környezeti válság kapcsolata? Működik a verseny a neoliberalizmusban? Mi az állam szerepe? Hogyan kellene megreformálnunk a neoliberális kapitalizmust?

Hírlevél

Kövess minket!

13,452lájkolóTetszik
823követőkövető
9követőkövető
2,300feliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb cikkek

Újabb jelöltet mutatott be az LMP és a Momentum

A nagykátai körzetében az LMP Schmuck Erzsébetet, a párt társelnökét, a Momentum Csepelen dr. Szabó Szabolcsot, jelenleg független képviselőt indítja.