fbpx

Bemutatták közös jelöltjüket az ellenzéki pártok Tiszaújvárosban

A jobbikos Bíró László agrárvállalkozó lesz az ellenzék közös jelöltje Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókerületében az október 11-ei időközi országgyűlési választáson – közölték az MTI szerint a pártok képviselői pénteken Tiszaújvárosban, ahol sajtótájékoztatón mutatták be a jelöltet.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Fidesz túlhatalmának lebontását, Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője a közösen vívott harcot, Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke a kormány leváltásában viselt közös felelősséget, Hajdu László, a DK országgyűlési képviselője a közös jelölt segítését, Szabó Zsolt, a Párbeszéd országos elnökségének tagja a közös ellenzéki kampányt, Kovács József, a Momentum borsodi elnöke a vidék képviseletét emelte ki, míg Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, az ellenzéki pártok és a civilek példátlan összefogását hangoztatta a jelöltállítás kapcsán.

Bíró László azt mondta,

harcosan fogja képviselni választói érdeket a parlamentben, az ő kezét nem köti a kormánypárt, a száját nem tudják befogni a különböző érdekcsoportok.

Csütörtökön pártelnöki találkozón állapodtak meg egymással a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd vezetői abban, hogy a 2022-es országgyűlési választáson mind a 106 egyéni választókerületben egy jelöltet állítanak a Fidesz jelöltjével szemben. Továbbá arról is döntés született, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választókerületben az időközi országgyűlési választáson a jobbikos Bíró László személyében közös összellenzéki jelöltet állítanak. A tiszaújvárosi-szerencsi választókerületben azután írtak ki időközi választást, hogy motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő. A kormányoldal Koncz Zsófiát, az elhunyt képviselő lányát indítja az október 11-i időközi választáson.

Avatar
Jövő TV
Neked szól. Rólad szól.

Legfrissebb videók

Magyarország sporthelyzetéről és sportpolitikájáról

Középpontban a magyar sport

Kunhalmi Ágnes: “Lázár János egy okos, de ugyanakkor nagyon veszélyes figura” – Videó

A Reflektorban című műsorunk csütörtöki adásában az MSZP társelnöke, Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő volt a vendégünk.

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes #7 – Kapitalizmus a 21. században

A Tabumentes Podcast 7. adásában a kapitalizmus 21.századi formáját vizsgáltuk. Mi a termelés és a környezeti válság kapcsolata? Működik a verseny a neoliberalizmusban? Mi az állam szerepe? Hogyan kellene megreformálnunk a neoliberális kapitalizmust?

Hírlevél

Kövess minket!

13,452lájkolóTetszik
823követőkövető
9követőkövető
2,300feliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb cikkek

Jakab Péter bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek

Online közvetített évértékelő beszédében jelentette be a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, hogy indul a miniszterelnöki pozícióért.