fbpx

Karácsony Gergely: fontos lenne tisztázni a kínai gyorstesztek használhatóságát

„A friss felmérések szerint a megkérdezettek háromnegyede szerint sokkal többet kellene tesztelni. Régóta mondom, nem elsősorban tisztekkel, hanem tesztekkel lehet a járványt megfékezni, és az óvatos, fokozatos újranyitásnak is a tömeges tesztelés az egyik feltétele” – közölte Karácsony Gergely a Facebook-oldalán.

A főpolgármester emlékeztetett rá, hogy a kormányhivatal március végén még „felesleges költségnek” minősítette a kórházból kikerülő betegek tesztelését, mára azonban a kormány is változtatott a tesztelési protokollon.

„Fontos lenne, hogy egységes álláspont szülessen a kínai gyorstesztek használhatóságáról, hiszen a kormány után sok intézmény is szerzett be ezekből”

– írta Karácsony Gergely. A hazai és a nemzetközi sajtóban is időről időre jelennek meg olyan hírek, amelyek a kínai gyorstesztek hatékonyságával és megbízhatóságával foglalkoznak.

A főpolgármester arról számolt be, hogy a fővárosban hetek óta már az orvosok, a járványügyi szakemberek által egységesen megbízhatónak tartott úgynevezett PCR tesztek beszerzésén dolgoznak.

„A már lekötött 10 ezer PCR-teszt után újabb 5 ezer ilyen kapacitásról sikerült megállapodnunk. A 10 ezer tesztet az idősgondozásban és a hajléktalan-ellátásban használjuk. A most beszerzett 5 ezer tesztet pedig a kerületeknek ajánljuk fel az egészségügyi alapellátásban és a szociális ellátásban dolgozók szűrésére” – tájékoztatott a főpolgármester.

Karácsony felmentette a BKK vezérigazgatóját

Keddi hír az is, hogy Karácsony Gergely felmentette Varga Ivettet, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatóját, és megbízott vezérigazgatónak nevezte ki Fendrik Lászlót, a társaság jelenlegi vezérigazgató-helyettesét.

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint Karácsony Gergely megköszönte Varga Ivett többéves munkáját, amelyet a főváros érdekében a hivatalban, majd a BKK stratégiai igazgatójaként, később vezérigazgatójaként végzett. A főpolgármester ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy

„a vezérigazgató asszony a cégvezetői feladatait nem tudta olyan hatékonysággal ellátni, mint amelyet a járványveszély következményeinek enyhítése megkövetel”.

A főpolgármester Fendrik László megbízott vezérigazgatótól elsősorban azt várja, hogy a jelenlegi nehéz pénzügyi körülmények között is biztosítsa a BKK kiegyensúlyozott szervezeti működését, valamint folytassa a budapesti közlekedés fejlesztése érdekében megkezdett munkát.

Avatar
Nótin Tamás
A Jövő TV egykori főszerkesztője.

Legfrissebb videók

Nem zárhatnak ki, mert “libernyák” vagy! (videó)

Ha most kezdené a Színművészetit, nem tudná hogy végig csinálná-e

Hohn Krisztina: “Mint jelölt, én Gödöllőn tervezem az indulásomat” – Videó

A Reflektorban című műsorunk keddi vendége Hohn Krisztina, az LMP- frakció országgyűlési képviselője és az Új Kezdet párt elnöke volt.

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes #7 – Kapitalizmus a 21. században

A Tabumentes Podcast 7. adásában a kapitalizmus 21.századi formáját vizsgáltuk. Mi a termelés és a környezeti válság kapcsolata? Működik a verseny a neoliberalizmusban? Mi az állam szerepe? Hogyan kellene megreformálnunk a neoliberális kapitalizmust?

Hírlevél

Kövess minket!

13,452lájkolóTetszik
823követőkövető
9követőkövető
2,300feliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb cikkek

Újabb jelöltet mutatott be az LMP és a Momentum

A nagykátai körzetében az LMP Schmuck Erzsébetet, a párt társelnökét, a Momentum Csepelen dr. Szabó Szabolcsot, jelenleg független képviselőt indítja.