fbpx

A Momentum kerekasztalhoz hívja a civakodó ellenzéki pártokat

A Momentum üzent az egész ellenzéknek: az egymással való civakodás helyett korszakváltó kerekasztalhoz hívja a pártokat, miközben egyértelműen saját kormányképességét is bizonyítaná azzal, hogy stabilitást, konstruktivitást és felelős politizálást mutat fel a többi szereplővel szemben.

Az ellenzéki együttműködés következő lépéseiről tartott sajtótájékoztatót Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a korábbi kormányok minisztereiből és államtitkáraiból, meghatározó személyeiből álló V21 csoport képviselőivel, Balázs Péter volt külügyminiszterrel és Bod Péter Ákos volt jegybankelnökkel péntek délelőtt.

Fekete-Győr András elmondta: az önkormányzati választáson a szavazók arra adtak felhatalmazást az ellenzéki pártoknak, hogy részt vegyenek a helyi kormányzásban, és egy korszakváltásért dolgozzanak.

„Ezt a bizalmat teljesítménnyel tudjuk honorálni. Jól kell kormányoznunk, jól kell gazdálkodnunk, jól kell képviselnünk az embereket”

– fogalmazott a Momentum elnöke.

Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt hetek hírei inkább az ellenzéki pártok egymással való viaskodásairól, torzsalkodásairól szóltak.

„Ellenzéki pártokból kilépő, más pártokba belépő politikusokról, fővárosi zsarolásról, erőfitogtatásról, szólt a politika”

– tette hozzá Fekete-Győr.

A Momentum elnöke arra kérte a DK-t és az MSZP-t – amelyek testvérháborút folytatnak egymással -, hogy higgadjanak le. Előbbit és a Jobbikot pedig türelemre intette a pártlisták számáról való vitatkozás ügyében. Fekete-Győr szerint a túlságosan korán feltett kérdésekre hirtelen adott válaszok sokkal többet tudnak ártani, mint segíteni.

A Momentum ezért korszakváltó kerekasztalhoz hívja az ellenzéki pártokat, azzal a céllal, hogy közösen fektessék le egy 21. századi, korszerű, európai és zöld Magyarország alapjait.

Az alapokkal kell kezdenünk, az a feladatunk, hogy iránytűt készítsünk, tudjuk azt, hogy merre akarunk menni – jelentette ki Fekete-Győr. Hozzátette: az már egy következő kérdés lesz, hogy oda hogyan akarnak eljutni.

A kerekasztalhoz a pártpolitikán, a bal- és jobboldali szembenálláson felülemelkedő V21 csoportot hívta segítségül a Momentum, hogy moderálják, koordinálják az ellenzéki pártok vízióalkotó munkáját. A feladat az lenne, hogy a 2020-as évben egy közös víziót, egy 21. századi minimumot fogadjanak el.

Balázs Péter kiemelte: az asztal akkor kerek, ha tényleg minden ellenzéki párt támogatja a kezdeményezést. Ehhez jó alapot kínálhat, hogy a csoportnak élő, közvetlen kapcsolata van minden párttal. Azt is elmondta, hogy egy 21 pontos tervezetet kívánnak eljuttatni a pártokhoz. Bod Péter Ákos szerint húsvét után indulhat el egy közös gondolkozási folyamat.

Fekete-Győr András újságírói kérdésre hangsúlyozta: az ellenzéknek bizalmat kell építenie, de a testvérháborúzás nem épít, hanem leépít. Jelenleg hidegen hagyja Gyurcsány Ferenc ellenzéki szerepének a kérdése, a Momentum elnöke szerint majd 2021-ben kell azokra a kérdésekre választ adni, hogy hány lista van, illetve ki hol van a listán.

A Momentum és a V21 kapcsolata nem új keletű, tavaly áprilisban együttműködési állapodást írtak alá, illetve Balázs Péter és Bod Péter Ákos is részt vettek a Momentum február elsejei évértékelőjén.

Avatar
Nótin Tamás
Újságíró, a Jövő TV főszerkesztője.

Legfrissebb videók

“Fontos beszélni a termékenységtudatról” – Interjú Cserháti-Herold Jankával (videó)

Mai adásunkban Cserháti-Herold Janka termékenységtudat-oktatóval beszélgettünk.

“Sokszor hiszik azt, hogy a sérülteket pátyolgatni kell, pedig nem” – Nem Adom Fel Kávézó (videó)

A fogyatékossággal élők integrálása fontos misszió, amelynek a Nem Adom Fel Kávézó az egyik alappillére Budapesten.

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes #4 – Hidegháború 2.0 USA vs Kína

A Tabumentes podcast soron következő adásában a 21. század modern hidegháborújáról, az Egyesült Államok és a Kína közti konfliktusról esett szó.

Hírlevél

Kövess minket!

13,452lájkolóTetszik
748követőkövető
7követőkövető
2,120feliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb cikkek

Orbánt nem feltétlenül zavarja, ha nem fogadják el az uniós mentőcsomagot

Pedig azért nem esne most rosszul Magyarországnak egy jó pár milliárd eurós mentőscsomag.