fbpx

Trump elhagyta a kórházat, de maszkot továbbra sem hajlandó hordani

Néhány nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy az amerikai elnök, Donald Trump és a First Lady is pozitív tesztet produkáltak. Ezután az is kiderült, hogy az elnök esetében súlyosabb tünetek is voltak, ezért őt kórházba szállították.

Donald Trump és a First Lady is koronavírusos – Jövő TV

A Sky News információi szerint Donald Trump amerikai elnök és a first lady, Melania Trump is koronavírus-tesztet produkált, így kénytelenek karanténba vonulni az elnökjelölti kampány hajrájában. Az információt a 74 éves, veszélyeztetett korosztályba tartozó elnök is megerősítette Twitteren, ahol azt írta: „Azonnal megkezdjük a karantént és a gyógyulást.

Ugyan az amerikai elnök orvosa hétfőn elismerte, hogy súlyosabb volt Trump helyzete, mint amit a médiával közöltek, hétfőn kora este Donald Trump elhagyta a Walter Reed katonai kórházat. Távozásakor maszkot viselt, ám beléptekor a Fehér Házba már nem, ahol többen is várták – írja az MTI.

A fő amerikai televíziós csatornák élőben közvetítették, ahogyan Trump az előre jelzett időpontban, helyi idő szerint 18 óra 30 perckor az elnöki helikopterbe szállva távozik a bethesdai kórházból, ahová péntek este vitték be, miután koronavírustesztje pozitív lett és be is lázasodott. Kilépve a kórházból köszöntötte a kapunál összegyűlt híveit, valamint az újságírókat.

Egy, a Twitter-oldalára felkerült videón elmondta, hogy nem szabad hagyni, hogy a koronavírus miatti pánik áthassa az amerikaiak életét, ugyanis az egészségügyi rendszer képes megbírkózni a betegséggel. Trump hozzátette: jobban érzi magát, mint 20 éve.

Avatar
Lányi Örs
Újságíró, szerkesztő

Legfrissebb videók

“Fontos beszélni a termékenységtudatról” – Interjú Cserháti-Herold Jankával (videó)

Mai adásunkban Cserháti-Herold Janka termékenységtudat-oktatóval beszélgettünk.

“Sokszor hiszik azt, hogy a sérülteket pátyolgatni kell, pedig nem” – Nem Adom Fel Kávézó (videó)

A fogyatékossággal élők integrálása fontos misszió, amelynek a Nem Adom Fel Kávézó az egyik alappillére Budapesten.

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes #4 – Hidegháború 2.0 USA vs Kína

A Tabumentes podcast soron következő adásában a 21. század modern hidegháborújáról, az Egyesült Államok és a Kína közti konfliktusról esett szó.

Hírlevél

Kövess minket!

13,452lájkolóTetszik
748követőkövető
7követőkövető
2,120feliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb cikkek

Orbánt nem feltétlenül zavarja, ha nem fogadják el az uniós mentőcsomagot

Pedig azért nem esne most rosszul Magyarországnak egy jó pár milliárd eurós mentőscsomag.