fbpx

Nagy verseny várható a Momentum hétvégi tisztújításán

Június 7-én, vasárnap tartja tisztújító küldöttgyűlését a Momentum, ahol információnk szerint több kihívója is akadt Fekete-Győr Andrásnak, a párt jelenlegi elnökének. Nem neki kell azonban igazán izgulnia, az igazi verseny a további elnökségi helyekért zajlik majd.

Tavaly májusban az európai parlamenti választásokon komoly sikert ért el a Momentum, emiatt sokáig úgy látszott, egyáltalán nem akad kihívója Fekete-Győr Andrásnak. Lapunk úgy értesült: ketten is elindulnak ellene a pártelnökségért. Párton belüli forrásaink szerint a Momentum tagsága előtt is ismeretlen személyekről van szó, mindketten a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezet tagjai.

A kiélezettebb küzdelem az elnökségi pozíciók kapcsán várható. Bár az elnökségi tagok létszámát ötről hét főre növelték, így is 34 jelentkező akadt a posztra. A jelenlegi, még öt fős elnökségből mindenki újraázik, így a párt alelnöke és EP-képviselője, Donáth Anna, valamint Berg Dániel, Buzinkay György és Hajnal Miklós is.

A tisztújításon komoly esélyes még Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes, Déri Tibor újpesti momentumos polgármester és Orosz Anna is, aki korábban már volt elnökségi tag a pártban, 2019 októberétől pedig Újbuda alpolgármestere.

Ismertebb momentumos induló még Nyirati Klára bajai polgármester, valamint a pécsi Körömi Attila is, aki 1998 és 2006 között országgyűlési képviselő is volt, 2004-ig a Fidesz tagjaként.

A párt sajtóosztálya szerint a tisztújításon indulók magas száma annak köszönhető, hogy

“a Momentum működésének legsikeresebb évét tudhatja maga mögött, ami a tagságunk számára is egy nagyon motiváló, inspiráló közeget teremtett. Emellett október óta számos tagunk testközelben is megtapasztalja és gyakorolja az önkormányzati politikát, mely sokuk számára elhozta a bizonyosságot, miszerint minél mélyebben szeretnének az ország jövőjével foglalkozni. Ennek köszönhető, hogy többen is elindultak az elnökségi pozíciókért.”

A tisztújításra egyébként egy programot, önéletrajzot és motivációs levet tartalmazó pályázattal lehetett jelentkezni múlt szombatig. A járványhelyzet miatt a belső kampány online zajlik, live vitákkal, videós bemutatkozásokkal.

Végül vasárnap a párt küldöttgyűlése dönt majd az elnökről és az elnökség tagjairól, valószínűleg többfordulós választáson. 

Avatar
Szalai Szabolcs
Írtam újságot, dolgoztam tévében és rádióban. Beleszagoltam a politikába, de kiábrándultam belőle. Aztán kiábrándultam a kiábrándultságból is. Most itt vagyok.

Legfrissebb videók

“Fontos beszélni a termékenységtudatról” – Interjú Cserháti-Herold Jankával (videó)

Mai adásunkban Cserháti-Herold Janka termékenységtudat-oktatóval beszélgettünk.

“Sokszor hiszik azt, hogy a sérülteket pátyolgatni kell, pedig nem” – Nem Adom Fel Kávézó (videó)

A fogyatékossággal élők integrálása fontos misszió, amelynek a Nem Adom Fel Kávézó az egyik alappillére Budapesten.

Legújabb podcastünk

audio

Tabumentes #4 – Hidegháború 2.0 USA vs Kína

A Tabumentes podcast soron következő adásában a 21. század modern hidegháborújáról, az Egyesült Államok és a Kína közti konfliktusról esett szó.

Hírlevél

Kövess minket!

13,452lájkolóTetszik
748követőkövető
7követőkövető
2,120feliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb cikkek